Egy hosszú hétvége a Costa Violán: Palmi, a tenger és az Aspromonte három nap alatt
Van Calabriának egy szakasza, ahol a hegyek nem szelíden érnek a tengerbe: belezuhannak. Ez a Costa Viola, és néhány kilométernyi emelkedő elég ahhoz, hogy a Tonnara homokjától az Aspromonte bükkerdeiig jussunk. Három nap elég a megismeréséhez, de sosem elég ahhoz, hogy ráunjunk. Így telhet egy hosszú hétvége Palmi, a tengere és a fölé magasodó hegy között.
1 nap: Palmi, a tengerszoros erkélye
Kezdje Palmiban, amelyet a calabriaiak "a tengerszoros erkélyének" hívnak – és ezt szó szerint értik. A Monte Sant'Elia több mint négyszáz méteren zuhan a tengerbe, a kilátóból pedig a tekintet elér egészen a Lipari-szigetekig: tiszta napokon a Stromboli füstöl a horizonton, Szicília pedig karnyújtásnyira van. Reggel ne siessen. Az óvárost gyalog érdemes bejárni, a Casa della Cultura – amely Leonida Repaci író műveit őrzi – és a Varia hagyománya között: ez a közel húsz méter magas fogadalmi szekér, amelyet minden augusztusban vállon visznek végig a város utcáin, olyan mélyen gyökerező szertartás, hogy az UNESCO örökség része lett.
Délután lemegyünk a tengerhez. A Tonnara strandja és a Marinella a Costa Viola legfotózottabb arca: a víz néhány méteren belül türkizből mély kékbe vált, a híres Scoglio dell'Ulivo pedig ott áll, mint egy jelzőpont. Ez nem csak napozásra való tenger – hozzon maszkot és uszonyt, mert a tengerfenék itt megjutalmazza a kíváncsit. És ha teheti, maradjon naplementéig. A "Costa Viola" – Lila Part – nevet nem egy marketingiroda találta ki: ez a valódi szín, amelyet a tenger ölt, amikor a nap lebukik a tengerszoros mögött.
2. nap: Scilla, Bagnara és a tengerparti falvak
A második nap dél felé követi a partot, és talán ez a leglátványosabb. Első megálló Bagnara Calabra, a kardhal és a torrone hazája, ahol még ma is mesélnek a "passerelláról" való halászatról és a magas árbócú csónakokról, amelyekkel a halakat kémlelték. Aztán Scilla, és itt tényleg meg kell állni. A Castello Ruffo koronázza a sziklát, amely Homérosz szerint a tengerszoros hajósai által rettegett tengeri szörnyet rejtette. Alatta a Chianalea negyed egy halászfalu, ahol a házak egyenesen a vízből emelkednek ki: szűk sikátorok, küszöbökhöz kötött csónakok, éttermek, ahol a hal abból a tengerből érkezik, amelyet az ablakon át lát.
A strandkedvelők Scillában megtalálják a Marina Grandét – széles, aranyszínű, tökéletes egy hosszú megállóhoz. Aki inkább sétál, nyugodtan elveszhet Chianalea lépcsői között, azon helyek egyike, amelyet a fénykép nem ad vissza: lassan kell megélni, lehetőleg naplementére foglalt asztallal. Scillából nyári estéken a túlparti Szicília fényei egészen közelinek tűnnek.
3. nap: Az Aspromonte: a tengertől a hegyig egy óra alatt
A harmadik nap teljesen más hangnemet üt meg. A parttól az Aspromontéig alig több mint egy óra autóval, mégis egy másik világnak tűnik: a tengerszoros kékjét bükk- és fenyőerdők és az ezer méter friss levegője váltja fel. Akinek van hozzá lába és kedve, célba veheti a Pietra Cappát, Európa legnagyobb monolitját, egy homokkőtömböt, amely úgy emelkedik ki az erdőből, mint egy sziklából emelt katedrális. Könnyebb túrához ott vannak a Maesano-vízesések, valamivel több mint fél óra gyaloglással elérhetők, vagy a Monte Sant'Elia panorámaösvényei, amelyek ismét a Costa Violára irányítják a tekintetet.
De az Aspromonte több a természetnél. Ez a görög ajkú terület is, ahol néhány faluban még ma is beszélik Calabria görögjét, a Magna Graecia örökségét. Pentedattilo megéri az utat: szellemfalu, amely egy sziklához kapaszkodik, amely egy ötujjú kéz formáját rajzolja az égre – a hetvenes években elhagyták, ma pedig kézműves műhelyekkel és kis múzeumokkal éledt újjá. Ez a legszebb módja a hétvége lezárásának: megérteni, hogy itt a tenger és a hegy nem két különböző nyaralás, hanem ugyanaz a föld két magasságból nézve.