Szkülla és Kharübdisz mítosza: a Messinai-szoros két szörnye
Calabria csúcsa és a szicíliai part között a Messinai-szoros mindössze néhány mérföld széles tengerszorossá szűkül. Itt a víz sosem folyik egyenesen: emelkedik, kanyarog, örvényeket és forgókat alkot, amelyek mindig is megnehezítették a hajózást. E nyugtalan tenger magyarázatára a régiek két szörnyű lényt képzeltek a két partra: Szküllát a calabriai sziklanyúlványon, amely ma a nevét viseli, és Kharübdiszt, az örvényt, amely a szicíliai oldalról elnyelte a hajókat.
A mediterrán mitológia egyik leghíresebb lapja ez, amelyet Homérosz mesélt el, és amelyet az irodalom évszázadokon át újra feldolgozott. Ez az útikalauz végigköveti forrásait, a mögötte húzódó természeti jelenséget és a Costa Viola helyszíneit, ahol a mítosz ma is otthon van.
A mítosz a klasszikus forrásokban: Homérosz, Vergilius és Ovidius
A mítosz legrégibb változata Homérosz Odüsszeiájában olvasható: hogy hazatérjen, Odüsszeusznak át kell haladnia egy szoroson, amelyet két elválaszthatatlan veszély őriz. Az egyik oldalon Szkülla, a szikla egy barlangjában megbúvó hatfejű szörny, amely a hajósokat ragadja el az arra haladó hajókról; a másikon Kharübdisz, aki naponta háromszor beszívja és kiokádja a tenger vizét. Kirké varázslónő azt tanácsolja Odüsszeusznak, hogy tartson Szkülla sziklája felé: jobb hat társat elveszíteni, mint az egész hajót az örvényben.
A későbbi hagyomány gazdagította a legendát. Ovidiusnál Szkülla eredetileg gyönyörű nimfa, akit Kirké varázslónő féltékenységből változtat szörnnyé; Vergilius az Aeneisben ugyanattól a tengerszakasztól óvja Aeneast. E lapokról ered a „Szkülla és Kharübdisz között” szólás is, amelyet ma is arra használnak, akit két, egyformán félelmetes veszély szorongat.
A legenda mögött: a szoros áramlatai és a délibáb
A mitológiai elbeszélés mögött valós jelenség húzódik. A Messinai-szoros két tengert köt össze, a Tirrén- és a Jón-tengert, amelyek eltérő tulajdonságúak; minden árapályváltáskor a víz a csatorna egyik oldaláról a másikra tolódik, és a legkeskenyebb ponton felgyorsul. Így keletkeznek az áramlatok, amelyeket a helyi halászok „rema montante” és „rema scendente” néven emlegetnek, örvényekkel és forgókkal kísérve, amelyek a felszínen jól láthatók. Ezek az örvények, amelyek veszélyesek voltak az apró ókori hajókra, ihlették Kharübdisz alakját.
A szoros a délibábjáról, a fata morganáról is híres: különösen csendes napokon a szicíliai partot lebegve, megnyúlva vagy fejjel lefelé jeleníti meg a víz fölött, akár egy mesés várost. A név Morgana tündérre utal a breton mondakörből. Az áramlatokkal együtt ezek az optikai jelenségek évszázadokon át táplálták e tengerszoros varázslatos auráját.
Hol elevenedik meg a mítosz ma: Scilla és a Costa Viola
A mítosz helyszínének pontos neve és arca van: Scilla falu, a Costa Viola déli csúcsán, amely épp azon a sziklán épült, ahova a hagyomány a szörny barlangját helyezte. A sziklanyúlványt a Ruffo-kastély koronázza, a szoros fölé magasodó erőd, ahonnan a kilátás egészen Szicíliáig és az Etnáig terjed: ez a legjobb hely, hogy elképzeljük Odüsszeusz hajóit elhaladni a part előtt. A szikla lábánál húzódik meg Chianalea, a halásznegyed a víz szélén álló házakkal, ahol a tenger egészen az ablakok alá ér.
Scillából a tengerparti sétányról figyelhetjük az áramlatokat, részt vehetünk a kastély látogatásain, vagy felmehetünk a fenti San Giorgio negyedbe egy összképért. A kardhal, amelyet a szorosban a „feluche” nevű hagyományos hajókkal fognak, ma is e tengerhez köti a helyi konyhát. Aki a helyszínen szeretné elmélyíteni a mítoszt, annak Scilla és a Costa Viola közeli falvai, Bagnarától Palmiig, ideális kiindulópontot jelentenek.